Science Caffe világhírek rovata

Magyar résztvevő az Év Fája verseny idei döntőjében
2 hét 6 nap óta

Nem kell, hogy a legmagasabbra nőjön, s az évek számában, vagy szélességben sem kell rekordokat felállítania annak a fának, aki szeretné elnyerni az Év Fája nevű rangos elismerést. Csupán olyan egyedülálló történettel kell rendelkeznie, mint amilyen az idei magyar indulóé.

Háborús készültségben az Öböl-államok
6 hét 6 nap óta

Szaúd-Arábia hadserege és az Öböl Menti Együttműködési Tanács felkészültek rá, hogy Washington rakétaszállítót vagy több hadihajót vezényel a hurnuzi szoroson keresztül a Perzsa-öbbölbe, válaszlépésként az iráni fenyegetésre. Riyadh az obamai vezetésre támaszkodva nem engedi, hogy az Irán által tett fenyegető kijelentés, miszerint teljes erővel fellép, ha a USS Stennis nukleáris repülőgépeket hordozó hajó ismét megpróbál belépni az öbölbe, következmények nélkül maradjon. Ugyanis ebben az esetben Irán átveszi az irányítást a világ legjelentősebb olajszállító útvonala felett.

Klímacsúcs: uniós előrelépés a durbani konferencián
10 hét 1 nap óta

A durbani ENSZ-klímaülésszakon az Európai Uniónak (EU) most először sikerült nagyszámú, mintegy 120 progresszívebb fejlődő országot maga mellé állítania, és ezzel nyomást gyakorolnia olyan feltörekvő és jelentős kibocsátó partnereire, mind Kína vagy India - húzta alá keddi közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Kína sikeresen elindította a Sencsou-8 űrhajót
16 hét 2 nap óta

Kína sikeresen elindította kedden ember nélküli Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajóját, amely a Földtől 200 kilométeres távolságban levált a rakétáról - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

Emmy 2011 – A 63. tévéünnep
22 hét 3 nap óta

A legnagyobb televíziós esemény vagy elértéktelenedett, kiszámítható rongyrázás – az Emmy megosztja az embereket, mégis érdemes odafigyelni rá.

Egy liter fény
22 hét 3 nap óta

Egy csupán 1 literes, vízzel és némi fehérítővel megtöltött műanyag palack több millió elektromos áram nélkül tengődő ember számára szolgálhat világítótestként. 

Görögország a napenergiához fordul
23 hét 4 óra óta

Görögország egy új terv segítségével szeretne kitörni a gazdasági válságból, amellyel a megújuló erőforrások elterjesztését tűzte ki zászlajára nem csak görög honban, hanem az egész EU területén. Az új Héliosz Projekt tervei szerint az ország 10 GW-ra növeli napenergia kapacitásait 2050-re nemzetközi beruházók segítségével.

Fegyvereket nyomtak a gyerekek kezébe is
25 hét 2 nap óta

Egy héttel Moammer Kadhafi líbiai vezető tripoli rezidenciájának elfoglalása után még mindig tart a fosztogatás; az ünneplő tömeg mellett folyamatosan hordják ki a még megmaradt értékeket.

Valami készül Indiában...
25 hét 4 nap óta

Mumbai-i kollégánk, aki az IAC (India Against Corruption, azaz India a Korrupció Ellen) szervezetnek is tagja, ma reggel arról tájékoztatott, hogy emberek százezrei tüntetnek a kormány szemellenzős politikája és a következmény nélküli korrupció ellen, amely témát korábban már mi is sokszor feszegetünk. Anna Hazare neve egy új Gandhiként cseng a tömegben.

Brit zavargások - Újabb bírálatok érték a rendőrség munkáját
26 hét 49 perc óta

Bírálatok szerint ha felkészültebb lett volna a rendőrség, megfékezhették volna a hónap elején az észak-londoni Tottenhamben kitört zavargást, amely akkor nem torkollott volna napokon át tartó rendbontásba a fővárosban és több vidéki nagyvárosban.

 

Science Caffe Rovatok
Tudomány | Művészet | TársadalomViláglátó |
Műhely Műsorfüzet | Galériák

 

Csatlakozz
Twitter | Facebook 
ScienceCaffe Daily

 

Science Caffe Partnerek
Geothink | Diverziti | CaffeCuba | Lime & Ice |
 SFmag | Nőkért.hu | Szegedi Nemzeti Színház

ScienceCaffe kiadója a Geothink Tudományos Egyesület
HU-ISSN 2062-0225

© Részben minden jog fenntartva, 2010

Creative Commons License