Science Caffe Földtudományi Műhely tartalmai

A geomorfológia alapjai
1 év 4 hét óta

A geomorfológia (felszínalaktan) a természetföldrajz egyik tudományága, amely a domborzati formák keletkezésével és változásával foglalkozik. Több tudományterületen is alkalmazzák, például geológia, földrajz, talajtan, régészet, építészet. A nagyobb szerkezeti formákat (hegységek, völgyek) a Föld belső erői hozzák létre, amik a Föld belső hőjéből származnak (radioaktív bomlás). A geomorfológia a külső erők által alakított felszínt vizsgálja. Ezek közvetetten a napsugárzás hatására alakulnak ki: szél, víz, jég felszínformálása. Illetve a tömegmozgások (csuszamlások, suvadások, omlások, folyások) a gravitáció miatt hatnak.

Könyv az alternatív energiahasználat lehetőségeiről
1 év 10 hét óta

Alternatívnak nevezünk minden olyan energiaforrást, amely emberi behatás nélkül rövidtávon újratermelődik és hosszútávon, környezetkímélő módon, a természetes folyamatok egyensúlyát antropogén beavatkozások nélkül fenntartva nyerhető ki belőle energia.

Alternatív energia termelő rendszerek elterjesztésének térségi és határmenti ösztönzése
1 év 10 hét óta

A fejlett és a fejlődő országokat figyelembe véve jelenleg a fentiek közül kiemelkedő tényező az energiaellátás biztonsága, hiszen ennek hiánya okozza a legnagyobb veszélyeket, mivel a megfelelő energiaforrások híján a fejlett ipari országok működésképtelenek, akár a termelést, akár a fogyasztói szférát vesszük figyelembe.

A geostatisztika tárgya, feladata
1 év 11 hét óta

 A geostatisztika a földtan és a matematika határterületén létrejött tudomány. Megalkotója G. Matheron, aki kidolgozta a regionális változók elméletét, amely a geostatisztika tudományos tételeit foglalja magába. A geostatisztika nem egyszerűen a matematikai statisztika alkalmazása a földtanban, hanem teljesen önálló tudományterület.

 

Science Caffe Rovatok
Tudomány | Művészet | TársadalomViláglátó |
Műhely Műsorfüzet | Galériák

 

Csatlakozz
Twitter | Facebook 
ScienceCaffe Daily

 

Science Caffe Partnerek
Geothink | Diverziti | CaffeCuba | Lime & Ice |
 SFmag | Nőkért.hu | Szegedi Nemzeti Színház

ScienceCaffe kiadója a Geothink Tudományos Egyesület
HU-ISSN 2062-0225

© Részben minden jog fenntartva, 2010

Creative Commons License