Meghívott beszélgető partnerünk a 2010. November 25-i műhelyalkalomra Kampis György volt, aki 1958. június 2-án született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán diplomázott 1981-ben. Doktori fokozatát elméleti biológiából szerezte. Majd az ELTE Magatartásgenetikai Laboratóriumában dolgozott kisebb megszakításokkal. 1994-ig tudományos főmunkatárs volt az ELTE Etológia Tanszékén miközben Humboldt ösztöndíjas volt a Tübingeni Egyetemen. Innen lett a frissen alakuló Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék tanszékvezetője szintén az ELTE-n. Több könyvet írt (Evolúció és megismerés) és fordított is (Charles Darwin: A fajok eredete). Főbb kutatási területei az elméleti biológia az evolúció módszerelméleti problémái és az ökológiai modellezés.
Az evolúcióelméletet kezdettől vita és értetlenség vette körül.
A darwini evolúció
Az evolúció régi gondolat, számos előzménye van, például Erasmus Darwin, Charles Darwin nagyapja is világosan megfogalmazta már a 18. század végén. A modern elmélet kezdete Charles Darwin nagy műve, A fajok eredete (1859) megjelenéséhez köthető.
Darwin az első, aki szisztematikus munkával feltárja, majd világos egységbe foglalja az élőlények korábbi földrajzi elterjedésére vonatkozó ismereteket, és összekapcsolja azzal, amit a változatok és változékonyság megjelenéséről mai körülmények között megállapíthatunk.
A darwini elmélet sokak szerint a modern tudományos gondolkodás legbefolyásosabb eszméje. Az evolúciós szemlélet lényege azonban nem magának az evolúciónak a feltételezésével kapcsolatos, és nem is azzal az evolúciós mechanizmussal, amit természetes kiválasztásnak neveznek. Legfontosabb eleme az a mód, ahogyan Darwin a fajok sokféleségével bánik, a fajok változatosságát és változását egymással összekapcsolja, s ezen keresztül összefüggést teremt a fajok és egyéb rendszertani egységek, valamint az azokat alkotó egyedek között. Módszere példát nyújt arra, hogyan lehet inhomogén, időben is változó rendszerekről kategóriáktól mentesen gondolkodni.
A fajok térben és idõben változékonyak. Távolabb utazva, a fajok rendre kicserélõdnek, de közöttük fokozatos átmenet észlelhetõ, a közbülsõ változatok finom, besorolhatatlan, megszámlálhatatlan fokozatain keresztül. Ezért Darwin gondolkodásában a fajok helyét a változatok veszik át. A darwini felfogásban a faj nem egyéb, mint változatainak összessége. A faj mint önállóan létezõ kategória helyett az egyedi változatok, illetve az egymásra közelien hasonlító változatok egyes csoportjai, például a jól elkülöníthetõ változatok vagy alfajok lesznek fontosabbak.
A kreacionizmus
Az Egyesült Államokban a lakosság kevesebb mint fele fogadja el az evolúciót és virágzik a kreacionizmus. Ennek oka elsősorban érzelmi természetű eredetű problémák. Nyilván senki nem hallja szívesen azt, hogy az ember nagyszerű képességei alacsony eredetűek. Az ember önmagáról alkotott elképzelésének személyes jelentősége az, ami ennek az egésznek a hátterében van, és persze ehhez kapcsolódóan a vallások jelentősége.
Számos vallás nagyon határozott tanítással rendelkezik arról, hogy miként keletkezett az
élet. A laikus hívek sokszor azt gondolják, hogy ez a határozott tanítás a vallás lényegéhez tartozik. Amerika ebből a szempontból különleges, ott nem a katolikus, hanem a protestáns-református kereszténység működik. Nagyon demonstratív vallási irányzat ez, ahol fontos, hogy igazából nincs hivatalos egyház és nincs hivatalos teológia.
Tehát nagyjából mindenki azt gondol, amit akar.
Európában a protestáns és a református egyház azért valamennyire kapcsolódik a teológiai kutatásokhoz, de azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen ez paradoxon, ha ismerjük az eredetét ezeknek a vallási mozgalmaknak. Hiszen ezeknek az egyik lényege a személyes kapcsolat a hittel – ezért is hívták protestantizmusnak, egyfajta tiltakozást jelentett az akkori katolicizmus elidegenítő gyakorlatai ellen. És persze ha mindenki azt gondol, amit akar, annak megvannak a következményei. Az ember általában szereti magát győztesnek tekinteni, szereti azt gondolni, hogy a moralitás, a racionalitás, az intelligencia és egyéb nagyszerű képességei nem lehetnek alacsony eredetűek. A laikusok számára ez komoly megemésztési nehézséget okoz az evolúció megértésekor, és sokan azt gondolják, hogy a törzsfejlődés tételesen szemben áll a vallásukkal. A főleg katolikus Európában más a helyzet, a katolikus egyház nagy gondot fordított arra az utóbbi évszázadokban, hogy a teológiáját úgymond rendbe tegye. Ők inkább bibliaértelmezéssel foglalkoznak intézményes módon, és elfogadták, hogy a Biblia nem arról szól, hogy Isten hogyan teremtette az élőlényeket, hanem az eredendő bűnről, és hogy mit tehetünk ellene. Ez egészen más történet, és csak mellékesen vannak benne ilyenek, hogy hat nap alatt, meg hogy látá, hogy ez jó. Ha valaki így nézi a Bibliát, nyilván nem akad fenn azon, hogy ellentét van a Biblia és a tudomány között.
A harmadik fő ok, hogy a tudománnyal szembeni általános bizalmatlanság korszaka következett be – részben azért, mert a tudomány nem váltotta be az ígéreteit, részben azért, mert beváltotta. A nem teljesült ígéretek, illetve a teljesültek negatív oldalai: a környezetszennyezés, a klímaváltozás, a modern háborúk – ezek valahogy mind a tudomány termékei. Sokan odáig mennek el, hogy a megtörtént népirtásokért is a tudományt hibáztatják, nem azokat, akik a népirtásokat elkövették. Az utóbbi évtizedekben nőtt a tudományellenesség, és ebben a közegben szépen tudnak erjedni azok
a gondolatok, amik erre a bizalmatlanságra ráerősítve keresik a maguk lehetőségeit, szembe menve olyan, hagyományosan is kicsit neuralgikus tényekkel, mint az evolúció.
Zsiráf története mint evolúciós bizonyíték
A zsiráf esetlen, ügyetlen állat, nehézkesen mozog, roppant kiszolgáltatott ivás közben. Minek köszönheti a létét?
Mai tudásunk szerint egy evolúciós balesetnek. A zsiráffal kapcsolatban a tudomány többször módosította az álláspontját. Eleinte voltaképpen a teremtéstörténet logikájából kiindulva azt próbálta megmagyarázni, hogy a zsiráf miért "jó" mégis. Közös volt a bibliát szó szerint értők és az evolucionisták véleménye abban, hogy valami (vagy valaki) gondoskodott a zsiráfról: hogy szerencsétlen alkata ellenére "jól járt", például mert a fák tetejéről tud legelni, s így biztosíthatja életét a magas fák között. De időközben kiderült, hogy a zsiráf leggyakrabban nem a fák koronáján, hanem a bokrokon legel, ebben hosszú nyaka ugyanannyira akadályozza, mint minden másban.
A dolgot tovább bonyolította (most már az evolúció szempontjából nézve), hogy a zsiráf a kecske és az antilop rokona, a kecskék pedig - bármilyen hihetetlen - tudnak fára mászni. Miért nem mászik fára a zsiráf, ahelyett, hogy hosszú nyaka lenne? (Ebben a kérdésben pontatlanság, hogy a zsiráf és a kecskefélék élőhelye nagyon eltérő, és másfajta a növényzet is - de a zsiráf legközelebbi rokona, az okapi a közelben él, olyan fák között, amelyekre a kecske is fel tudna ugrálni.) Kérdésünk már feltételez valamennyit az evolúcióelméletből, mégis alkalmas lehet az evolúció tényének megvilágítására. Ma úgy tudjuk ugyanis, hogy a zsiráf nyaka szexuális szelekció eredménye, s hogy az okapival közös ősök hímjei a nyakukkal viaskodtak, itt a hosszú nyak előnyt jelentett. Hasonlóan küzdenek ma is a hím zsiráfok, nyak-birkózással és erőteljes pörölycsapásokkal, az állatvilágban gyakori szimbolikus küzdelmekkel ellentétben néha halálos sebeket ejtve egymáson.
A történetnek többféle tanulsága van. Az evolúció ténye nélkül a zsiráffal nem nagyon lehetne mit kezdeni, elfogadva viszont a leszármazással való módosulást, érthetővé válik felépítésének célszerűtlensége mint evolúciós melléktermék vagy baleset. Ugyanakkor, azt gondolom, a zsiráf esete az előző példáknál is jobban mutatja, hogy az evolúció nem azzal a logikával működik, mint a tervezés. Tévedés lenne ezek után azt gondolni, hogy az evolúcióelmélet (amely megmagyarázza, hogyan keletkezhettek egymásból az élőlények) azzal a feladattal volna kénytelen szembesülni, hogy a meglévő fajokat kell létrehoznia. Az evolúció tényéből következik az evolúciónak az a sajátossága, amit "opportunizmusnak" szokás nevezni: hogy nagyon sokszor esetleges, hogy "ügyetlen".
Óriási különbség, hogy svájci órát akarok-e terveztetni az evolúcióval, vagy az ingaóra is megfelel. Az evolúció felfedezésével együtt jár ezért annak a felismerése, hogy az élőlények korántsem optimálisak egy adott "célra", s hogy talán egész másmilyenek is lehetnének.
Az evolúció az optimalizációval szemben
Az evolúciónak természetesen léteznek az optimális viselkedéssel, optimalizációval összefüggő vetületei. Az ágens-szemlélet a természetes és a mesterséges közötti párhuzamokat példázza, több szempontból a mesterséges világok építésének a csúcsa. Olyan ökoszisztéma kutatása folyik, ami egy fenotípus-fenotípus, tehát az egyed tulajdonságainak kölcsönhatása alapján működő, önszerveződő rendszerben alakul ki. A fenotípus-fenotípus interakciók lényege, hogy nem absztrakt módon a környezetnek a génekre gyakorolt hatását elemezzük, ahogy azt a klasszikus, régi vágású evolúciós modellek, hanem a környezet mint egyedek halmazának az egyedek fizikai létére gyakorolt hatását vizsgálják és minden mást ebből származtatunk. Ez teszi lehetővé a modellben, hogy egyfajta önorganizáció történjen. Ez egy lépéssel közelebb visz a nyitott végű evolúció megértéséhez. Vagyis az, hogy miként tud ez a folyamat a jövő felé megállás nélkül folytatódni.
HÍRLEVÉL
MOBIL