Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

Eltemetett életképek - interjú Papdi Balázs hobbifotóssal

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

„Lélegzetelállító formák, színek és fények: nincs két egyforma égkép, ezért is nagyon hálás fotótéma ez; arról nem is beszélve, hogy minden egyes "viharvadászat" alkalmával lenyűgöz a természet ereje.”

 
Következő összeállításunk főszereplője nem más, mint Papdi Balázs, szegedi hobbifotós és természetjáró. Példája jól mutatja, ha valaki igazán szenvedéllyel teszi a dolgát, az idővel kamatozó lesz: egy országos pályázat során bekerült a legjobb tizenkettő közé, így képei több ezer emberhez jutnak el naptár formájában. 
 
SC: Mióta fotózol, és miért fogtál bele komolyabban?
 
PB: Messziről kell, hogy kezdjem. A gyerekkori élmények szintén meghatározóak voltak ezen a héten is. Anno Édesanyám szervezte meg a családi nyaralásokat: ő írta össze az útikalauzokból, hogy mit érdemes megnézni ott, ahova megyek, emellett ő fényképezett. Ennek köszönhetően egy életre szóló érdeklődés lett a természet és a hazai látványosságok iránt. Később, amikor szülők nélkül utaztam, azonnal késztetést éreztem, hogy fotózzak, hogy megörökítsem amerre járok. Eleinte dokumentációként, de gyorsan kialakult az igény, hogy a puszta megörökítésen túl odafigyeljek a kompozícióra, a különlegesebb beállításokra, fényekre, színekre. Mára mindez  életstílussá vált. A fotózásnak köszönthető az is, hogy mára olyan dolgokat is észreveszek, melyek mellett évekig elmentem.
 
 
 
SC: Mi volt az első géped? Jelenleg mivel dolgozol?
 
PB: Egy féltégla méretű Minolta gép volt, amit öcsémmel vettünk, elsősorban a közös vasútmánia kapcsán. Mai szemmel nézve elég jelentős kiadás volt, de megértve, hiszen mondhatni „ész nélkül” lehetett vele kattintgatni, mindenféle járulékos költség: film és előhívás nélkül. Ezt pár év alatt sikeresen rommá használtuk, majd egy Olympus C-370 Zoom és Fuji Finepix S1600 következett. Utóbbira már azt lehet mondani, hogy a tükörreflexes előszobája. Az első DSLR gépemre néhány hónapja - idén februárban tettem szert - ami egy Canon EOS 550D, 18-135 IS obejktívevl, úgyhogy jelenleg is ezt nyúzom.
 
SC: Számtalan, urban kategóriába tartozó fotód van. Honnan jött az ötlet?
 
PB: Nem igazán szoktam magam belőni téma szerint, már csak azért sem, mert rengeteg dolog érdekel. Való igaz viszont, hogy ez a téma elsők között szerepel nálam, több olyan kép is van, ami lepusztult, elhagyott helyeken készült, köszönhetően annak, hogy az utóbbi hetekben valósítottam meg több, régóta tervezett projektet is: pilismaróti hajótemető, esztergomi szénrakó, szegedi ex- szovjet laktanya. Kezdettől fogva vonzottak az olyan helyek, ahonnan sokan mások leginkább menekülnének. Tudni kell, hogy én ezekben a helyekben többet látok, mint amit a mai képe mutat: az elgazosodott vágányok helyén a működő vasutat, a lepusztult romok helyén a működő gyárat, az elhagyott tanyaépület mögött az élettel teli otthont. Sajnos ezeket már nem tudom visszahozni, de legalább mementónak igyekszem megőrizni az utókornak. 
 
 
 
SC: Mi az, ami még ezen túl inspirál?
 
PB: A fentebb említetten kívül még három témát emelnék ki: a vasút, a természet, illetve az időjárással kapcsolatos képek. A vasút egyike a legrégibb érdeklődési körömnek, főként a mellékvonali hangulatok vonzanak. Ahogy már említettem, a természet szeretete is egész gyerekkoromtól fogva megvan, nagyon szeretek kirándulni és túrázni. Szerencsére a baráti társaságomban vannak, akik kaphatóak erre. Az erdő számomra a természet temploma: mindig megnyugtat és energiával tölt fel. Kivéve ha húsz kilométert túráztam előtte. (nevet) Különösen az őszi és téli arca áll közel hozzám. Az időjárás témakörében elsősorban a hó, valamint a nyári zivatarcellák és felhők érdekelnek. Magam is meglepődtem, hogy milyen színvonalas,  időjárással és viharvadászattal foglalkozó szakmai közösségek vannak az interneten, ahol bőséggel lehet találni jobbnál jobb fotókat. Lélegzetelállító formák, színek és fények: nincs két egyforma égkép, ezért is nagyon hálás fotótéma ez, arról nem is beszélve, hogy mindegy egyes "viharvadászat" alkalmával lenyűgöz a természet ereje. Ilyenkor értettem meg igazán, hogy mit érezhetnek az USA-ban azok a viharvadászok, akik egy- egy tornádót követnek. 
 
 
 
SC: Az urban magában foglalja a portrékat is. Mégis kevés képed van, melyen emberek szerepelnek. Miért?
 
PB: Ez mindenkinek fel szokott tűnni. Kevés fotómon szerepelnek emberek, úgyhogy mondhatjuk, hogy szinte vártam a kérdést. Az a helyzet, hogy eddig nem hozott lázba a téma, de tervben van, hogy az elhagyott helyek és egy szép modell kombinációjából igen szemre való képeket lehetne kihozni. Nem kizárt, hogy a jövőben lesznek majd ilyen irányú próbálkozások is. 
 
SC: Sok utómunkát végzel a fotóidon? 
 
PB: Régebben sokat, mostanában kevesebbet. Jóval szerényebb képességű gépekkel kezdtem, és azért is szoktam rá akkoriban a sok utómunkára, mert gyakran nem adta vissza a kép azt a látványt, mint a valóságban. Ha már utómunka, akkor a fekete-fehér illetve szürkeárnyalatos konverziókat tartom előnyben, igazán jó dolgokat lehet ebből kihozni. Közhelyszámba megy, de igaz, hogy az ilyen képek sallangmentesebbek, letisztultabbak, jobban lehet általuk a témára fókuszálni, és azt ugye mondanom sem kell, hogy ez a dolog passzol az urbanhez. 
 
 
 
SC: Van kedvenc fotográfusod, aki megihletett?
 
PB: Itt először is a Flickr-t kell megemlítenem, ami számomra - és gyanítom még sokan mások számára is - jóval több, mint egy szimpla fotómegosztó. Idén szeptemberben lesz 4 éve, hogy regisztráltam, és milyen jó döntés volt! Akkor még nem sejtettem, hogy mennyi ötletet, inspirációt fogok kapni, ráadásul a közösség is remek. Anélkül, hogy bárkit kiemelnék, az ottani felhasználók jelentették illetve jelentik számomra az egyik fő inspirációt. 
 
Másrészt egyre több olyan visszajelzést kapok, ami megerősít abban, hogy érdemes még több energiát fordítani a fotózásra. Legutóbb több képem is nyert egy naptárfotó pályázaton, így azok több, országos terjesztésű 2013-as kiadványban is szerepelni fognak. 
 
SC: Van kedvenc fotód, amelynek külön története van?
 
PB: Általánosságban azt mondhatom, hogy kedvelem azokat a képeket, melyek nagy nekikészülés nélkül, spontán jöttek össze. Pár héttel ezelőtt egy báránycsorda legelészett  a körtöltés oldalában, néhány méterre a panelektől. Amellett, hogy nagyon meglepődtem, készült néhány kép is, természetesen felhőkkel kombinálva. Ilyen a mohácsi Busójáráson készült fotó is. Sajnos nem tudtam elég közel kerülni a máglyagyújtásnál a bosszantóan nagy tömeg miatt, de utólag visszanézve volt egy pillanat, amikor a kerepelő résein becsillan a háttérben lévő fény. 
 
SC: A jövőre nézve milyen terveid vannak?
 
PB: Az első és legfontosabb, hogy szeretnék profi szinten foglalkozni a fotózással és szeretnék elvégezni egy fotós iskolát is. A meglévő fotósorozatok folytatása és újabb projektek indítása is nem elhanyagolandó. Jelenleg a magyarországi tanyavilágot illetve annak maradványait bemutató sorozaton dolgozom. 
 
 
 
Köszönjük az interjút!

További ajánlataink

A Tel Aviv Egyetem Pszichiátriai Intézetének kutatója, Prof... »
Sorozatos berkekben szinte csak szuperlatívuszokban megfogalmazott vélem... »
1962. november 30. A rádióból és a televíziób... »
Május 14-én este hat órakor a Műút Miskolcról a szegedi... »