Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

A politikai döntések természetrajza a demokráciákban - a helyzetről és a kiútról (4.)

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

Mottó: A jelent be kell vallani! Demokráciákban a politikai döntéseket a hatalom megszerzéséért folyó vetélkedésben, versenyben, küzdelemben vagy harcban (a megfelelő szó kiválasztandó) győztes pártok, pontosabban a pártokhoz valamilyen formában kötődő választott képviselők hozzák. Miként fest "a hatalomgyakorlás napi valósága" az úgynevezett polgári demokráciákban, és mik lehetnek a válaszok a mit, a miért és a hogyan kérdésekre a politikában, mint a létezésünket alapjaiban meghatározó legmagasabb szintű döntési folyamatban? Ebben az internetes bejegyzésnek talán terjedelmes írásban adom közre a fenti kérdésekkel kapcsolatos saját meglátásaimat, amivel az olvasó figyelmét is szeretném erre témára, az egyéni és közös sorsunkat alapvetően meghatározó  politikai tevékenységre ráirányítani.


Alapvetések

  • A - A politika azoknak a meghatározott érdekek mentén zajló döntési folyamatoknak az összessége, amelyek kijelölik a társadalmi erőforrások működtetésének célját, és meghatározzák az egyéneket célirányosan motiváló állami és társadalmi feltételrendszereket.
  • B - A társadalmi erőforrások működtetésének egyedül elfogadható célja a társadalmi békében, a társadalmi jólétben és a természeti folyamatokkal harmonizáló társadalomban testet öltő közjó szolgálata.
  • C - Egy demokratikus társadalomban a választásokon nyertes pártok és azok politikusai elméletileg nem másra, mint a közjó képviseletére és annak minél teljesebb megvalósítására kapnak megbízást.

Talán szolgálhat némi tanulsággal, ha megkíséreljük végigkövetni, hogy a politikai szándék vagy akarat hogyan válik a társadalmi folyamatokat meghatározó tényezővé a pártok közvetítésével megvalósuló képviseleti demokráciákban.

Erre lehetőségünk nyílik, ha a politikai döntési folyamatok szakaszait „önállóan” is szemrevételezzük.

Ezek a szakaszok a következők: - a célmeghatározás - problémafelvetés - a feladatok rangsorolása - döntés-előkészítés (problémafeltárás és a cselekvési alternatívák kidolgozása) - döntés - a döntés leközvetítése a társadalmat alkotó egyén szintjére - ellenőrzés és visszacsatolás - korrekció

1. Célmeghatározás

A választásokon győztes pártok hatalom-gyakorlásának célja az állam fölött megszerzett rendelkezési jognak, magának a hatalomnak a stabilizálása, a hosszú távú hatalom-birtoklás feltételeinek megteremtése, és ezekkel párhuzamosan az államnak a képviselt részérdekek elsődleges érvényesülését szolgálóan történő működtetése.

A hatalmat birtokló pártnak - döntéshozó elitjének - nem célja a társadalom valamennyi érdekcsoportjának az érdekeit képviselni, és a közérdeket a politikai döntéseknél első szándékból figyelembe venni.
Ebből az alapállásból következik, hogy a más érdekeket megjeleníteni képes hiteles érdekképviseletek eleve egy alárendelt pozícióból tudják csak érdekeiket érvényesíteni.

Az autentikus érdekképviseletek a politikai döntési folyamatokon kívül rekednek, és érdekeik érvényesítésére utólag, egy „második szinten” nyílik csak lehetőségük, vagy ott sem.

Ez az egyenrangúnak egyáltalán nem nevezhető viszony tükrözi vissza talán legérzékletesebben a kényszerű alávetettség és kiszolgáltatottság gyökereit a többpárti demokráciák keretei között működő tőkés társadalmakban.

Az ilyen viszonyok mellett meghozott politikai döntések jogilag ugyan legitimnek (elfogadottnak) tekinthetők, de az érdekegyeztetésből kirekesztettek azokat gyakorlatilag csak a kényszerítő eszközök alkalmazásának hatására hajlandóak elfogadni. A meghozott politikai döntéseket az ellenzéki pártok - ha valóban más érdekcsoportokat képviselnek - támadhatják, méltányosságát és helyességét újra és újra megkérdőjelezhetik, és hatalomra jutásokat követően a képviselt érdekcsoportok érdekei szerint azokat meg is változtathatják.

A törvényalkotók részéről a legnagyobb fokú képmutatás a jogkövetést erkölcsi alapon elvárni azoktól, akik az érdekeiket nem képesek a politikai döntések folyamatában megjeleníteni, és ezeknek az érdekeknek az érvényesülését nem érzékelik a mindennapok társadalmi valóságában.

A hatalmi elit ezt igazából el sem várja, hiszen a kezében vannak a jogkövetést biztosító legkülönbözőbb kényszerítő eszközök, melyeket a közérdekre való hivatkozással a legkíméletlenebbül alkalmazni is hajlandó.

2. Problémafelvetés és a feladatok rangsorolása

A problémafelvetést és a feladatok rangsorolását a hatalomgyakorlás célja dönti el, ami a hatalom megtartása és a helyzetben lévő párt, vagy pártok által képviselt érdekcsoportok érdekeinek megfelelően történik.

3. Döntés-előkészítés

A legkisebb túlzás nélkül állítható, hogy minden rendű és rangú döntés-előkészítések legfontosabbika a politikai döntés-előkészítés.

A társadalom belső viszonyainak, a társadalom és a természeti környezet viszonyának valósághű feltárása nélkül, a lehetséges és kívánatos cselekvési alternatívák tudományosan megalapozott kimunkálásának mellőzésével a társadalom egészét szolgáló politikai döntéseket nem lehet meghozni.

Tekintettel arra, hogy a hatalomba került pártok mindegyikének prekoncepciók megvalósítása a „feladata”, így érthető módon a sajátjuktól eltérő alternatíváknak nem hogy az általuk történő kidolgozása, de ilyeneknek még a támogatása is értelmezhetetlen a számukra.
Hiszen ők „látnoki módon” ismerik a jövőt, és ebben a tudatukban megerősítést nyernek a választópolgárok többségi szavazatainak elnyerése által is.
Ezek után érthető a pártok viszonya a társadalmi valóság feltárásához, úgymond az igazság megismeréséhez és annak a társadalom tagjaival történő megismertetéséhez. Nincs ez másként a természeti folyamatok valósághű feltárásával és megismertetésével sem.
Mind a két esetben rendezőelv, hogy a hatalmat a döntési helyzetben lévő párton keresztül gyakorló érdekcsoport érdekei nem, vagy csak igen kis mértékben sérülhetnek.

A valóság (az igazság) manipulálásához - mely tevékenység a pártok létezésének és működésének lényege - a hatalom birtokosaiként a szükséges eszközök a pártok rendelkezésére állnak az oktatás, a kutatás és a tájékoztatás közpénzekből történő finanszírozásának és kisajátított felügyeletének formájában.

A tudomány és a technika jelenlegi fejlettségének "köszönhetően" a hatalom birtokosai számára ma már olyan módszerek alkalmazására nyílik lehetőség, amelyek segítségével az egyéni tudatot, s azon keresztül az egyén döntéseit igen jó hatékonysággal képesek befolyásolni, ezáltal az egyén cselekedeteit - az erőszak hagyományos eszközeinek alkalmazása nélkül is - a legirracionálisabb irányokba elterelni.

Egy infantilizált, ezáltal érzelmileg könnyen befolyásolható sokaság hosszú távon biztosíthatja a hatalom különböző érdekcsoportok általi kisajátítását, és a kisajátított hatalom legitimitását is.
Ezt a sokaságot a pártoknak - a pártok vezető személyiségeinek - a társadalmi valóság újabb részleteinek feltárásával "megzavarni" csak a hatalom megszerzésének pillanatáig állhat szándékában.
A hatalmat megszerezve a korábbi esetleges ügybuzgalom is a visszájára fordul.

A pártoknak a valóság megismerésében és a racionális döntés-előkészítésben való érdektelensége (vagy inkább ellenérdekeltsége) a döntéshozó politikai hatalomnak a tudományos szféra autentikus képviselőihez és általában a tudásbázisokhoz való viszonyulásán érhető leginkább tetten.

4. A döntés

A politikai döntéseknek is értelemszerűen a döntéshozó politikusok legitimitását (elfogadását) biztosító érdekcsoportok érdekeit kell tükrözni, ami a pártok működésére alapozott képviseleti demokráciák esetében is a részérdekek elsőszámú érvényesítésével azonos.

Amennyiben ez nem így alakul a döntéshozó egyének elvesztik identitásukat (azonosságukat) a döntési jogosítványokat valójában biztosító érdekcsoportokkal. Velük így szembe kerülve elvesztik azok képviseletének lehetőségét, magát a hatalmat, ami a párt elsődleges céljával nem összeegyeztethető.
Természetes, hogy a törvényes választások során felhatalmazást nyert pártok képviselői a politikai döntéseket - esküben is vállalt kötelezettségükkel ellentétesen - nem az egész társadalom, a közjó érvényesülésének érdekében hozzák meg. Erre egyébként a döntés-előkészítés elmaradása, vagy irracionális volta miatt sem lenne esélyük.

A képviseleti joggal felruházott egyének döntéseiket prekoncepciók által vezérelve, szűkebb vagy tágabb csoportérdekek alapján, nem ritkán a párt elsőszámú vezetőjének instrukciói szerint hozzák meg.
Azok a képviselők, akik pártjuk érdekeitől eltérően - netán lelkiismeretük parancsára hallgatva a személyes meggyőződésük szerinti közjóra - voksolnak, szembekerülnek a párt alapvető érdekeivel, és azokkal, akik ezeket az érdekeket legkövetkezetesebben képviselik: a párt vezetésével és annak első számú vezetőjével.
Az ilyen "renitens" képviselő - akit szokás néha naiv politikusnak is nevezni - eltévelyedéséért legtöbbször képviseleti jogosítványainak rövid úton való elvesztésével, politikai ellehetetlenülésével fizet.

A pártok működésére alapozott képviseleti demokráciákban a politikai célmeghatározás, az érdekérvényesítés, a döntés-előkészítés és általában a rendszer kódolt irracionalitása kizárja a közjót szolgáló döntések lehetőségét.

5. A döntések leközvetítése a társadalmat alkotó egyének szintjére

A politikai döntések csak a társadalmat alkotó egyének cselekedetein keresztül valósulhatnak meg.

Annak érdekében, hogy az egyén cselekedetei a hatalomgyakorlás célját szolgáló politikai döntések elvárásainak megfeleljenek, a döntéshozóknak az állami intézmények célirányos működtetésével biztosítani kell az egyén megfelelő "motivációját".

Jellegét tekintve a motiváció formája lehet meggyőzésen alapuló, és lehet a szankcionálás eszközeit alkalmazó erőszak.

A hatalmat gyakorló párt által képviselt érdekcsoportok tagjainak meggyőzéssel történő motiválása - melynek feltétele a bizalom talaján nyugvó tekintély - sem lehet igazán eredményes.
Ennek rendkívül egyszerű magyarázata, hogy a racionálisan gondolkodó egyén számára - álljon az a társadalmi egyenlőtlenség bármely szintjén - az irracionálisan működő hatalmi centrum még abban az esetben is elfogadhatatlan, ha ennek az irracionalitásnak úgymond anyagi hátrányait nem kell elszenvednie, esetleg annak pillanatnyi haszonélvezője.

A politikai érdekérvényesítésből kirekesztettek - a hatalomgyakorlók által kimondatlanul, de a valóságban másodrendűként kezelt érdekcsoportok tagjainak - meggyőzésen alapuló motivációjára csak a "szemfényvesztés" különböző technikáinak alkalmazása mellett lehet a hatalomnak némi esélye.

Minél nagyobb a közvetlen érdekérvényesítésből, a politikai döntési folyamatokból kirekesztettek aránya, és azoknak a száma, akik ezt a helyzetet tudatosan élik meg, annál kisebb a döntések megvalósításába öntevékenyen, úgymond meggyőzéssel bevonható állampolgárok köre.

Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb közösségi tőkeforrásokat felemésztő állami apparátusra van szükség a kirekesztettek érdekeit sértő, és azok akaratával ellentétes alávetettségi állapot fenntartására, mely állapot a kirekesztettek kiszolgáltatottságában, elnyomatásában és kizsákmányolásában ölt testet.

Ennek a hatalompolitikai - és nem társadalmi - érdekeket szolgáló állapotnak a fenntartására kizárólag az állam erőszakos eszközeinek alkalmazásával, az érintettek erőszak általi motiválásával van mód.

Az állam a politikai döntések leközvetítőjeként a többpárti demokráciák keretei között működő tőkés társadalmak esetében is részérdekeknek - nevezetesen a tőketulajdonosok érdekeinek, és azt meghaladóan a tőkének a gazdaság reálfolyamataitól is elszakíttatott korlátlan gyarapodása érdekének - a megjelenítője és minden más érdekkel szembeni képviselője.
A tőkés társadalom államának, mint e rendszer domináns szerveződésének ez ugyanis az elsődleges funkciója.

Így van ez akkor is, ha tévesen azt feltételezzük, hogy az egymással versengő pártok cserélődésének következtében közelebb juthatunk a tőkés társadalom eszmerendszere által is legfontosabb társadalmi célként megjelölt közjó megvalósításához.
A „rész” érdekeit csupán az „egész” érdekeinek csorbulásával megvalósítani képes pártok ugyanis „genetikailag” alkalmatlanok arra, hogy a társadalom tagjai számára elfogadható, a racionálisan gondolkodó egyének feltétlen bizalmát élvező hatalmi centrumot hozzanak létre, és az államot, mint a társadalom domináns szerveződését a közjó megvalósításának céljával eredményesen működtessék.

6. Ellenőrzés és visszacsatolás

A politikának, mint a társadalmi cselekvést alapjaiban meghatározó döntési folyamatnak a vizsgálatánál érinteni kell az ellenőrzés témakörét is.

A tisztázandó kérdés, hogy a politikai folyamatokon belül az ellenőrzés - mint a döntések társadalmi megvalósulását a döntéshozó politikusok számára jelezni képes eszköz, és mint a kívánatos újabb döntések nélkülözhetetlen feltétele - milyen belső tartalommal, és főleg milyen céllal funkcionál.

Magyarul: Ki - kit, milyen céllal és milyen módon ellenőriz?

Az ellenőrzés, és az ellenőrzés eredményeinek minősítési gyakorlata vázlatosan a többpárti demokráciákban.

A politikai pártok döntéshozó elitje számára a hatalom megszerzése elméletileg egy társadalmon kívüli, pontosabban egy társadalom fölötti független státusznak a birtoklását jelenti, mely státusznak a függetlenségét az éppen hatalmat gyakorló párt-elit a választópolgárokkal valóságosként próbál elhitetni és elfogadtatni.

Ez a társadalom fölötti független státusz természetesen nem létezik, mert a pártok hatalomgyakorló elitje a politikai döntéseket a hatalomra jutásukat ténylegesen biztosító érdekcsoportok részérdekeinek kiszolgálóiként kell, hogy meghozzák, és nem a közjót szolgálva.

Ekképpen a hatalom gyakorlói a pártok működésére alapozott képviseleti demokráciákban a ténylegesen képviselt érdekcsoportok tagjait – a tőkés társadalomban a magántőke tulajdonosait - emelik úgymond társadalom fölöttiekké, és az állam intézményei által a gyakorlatban is megkülönböztetetten támogatott, magasabb rangú állampolgárokká.

A hatalomgyakorlás ilyetén formája - az egyenlőségnek, mint a demokrácia alapértékének a társadalom legmagasabb szintű döntéseinél történő semmibe vétele - nem egyeztethető össze a politikai folyamatok választók általi ellenőrzésével, a hatalom folyamatos társadalmi kontrollját biztosító átláthatósággal.

Az ellenőrzésre „ott vannak” az ellenzéki pártok, melyeknek képviselőit látszólag a választók, valójában szintén a tőketulajdonosok, a pénz emeli a hatalom közelébe.

A részérdekeket a társadalom egészének érdekeiként megjelenítő párt-elitek hatalmuk legitimitására (törvényességére) hivatkozva létrehozzák és működtetik azokat az ellenőrző mechanizmusokat, amelyek az általuk hozott döntések megvalósításához - a döntésekkel azonosulni nem tudó vagy nem akaró egyének és érdekcsoportok erőszakos befolyásolásához - a szükséges információkat biztosíthatják.

Az állam erőszakszervezetei ezekre, az ellenőrző mechanizmusokra alapozottan működhetnek hatékonyan, vagy kevésbé hatékony módon, de mindenképpen csak a hatalom valódi birtokosainak, a „magasabb rangú” tőke tulajdonos állampolgároknak, és az „önálló életre kelt” tőkének az érdekei szerint.

A párt-elitek által működtetett hatalmi centrum az állampolgárok ellenőrző részvételére, az úgynevezett " társadalmi kontrollra" igazából csak a társadalmat ellenőrző hatalmi mechanizmusok, a kényszerű alávetettséget fenntartani képes állami gépezet hatékonyabb működtetése érdekében "számít", és csakis akkor.

Az ellenőrzés leegyszerűsített mechanizmusa a pártok – „pártok államai” - által irányított társadalmakban a következő:

  • A politikai elit - a párt-elit - tevékenységét, döntéseit és cselekedeteit ellenőrzi maga a párt-elit, az eredmény minősítését pedig elvégzik a tőketulajdonosok helyi és nemzetközi nyílt szervezetei, vagy rejtett csoportjai.
  • Az állampolgárok cselekedeteit, és a társadalmi folyamatokat a politikai elit által irányítottan ellenőrzi a részérdekek érvényesítését megvalósító állam.
  • A tőke és a hatalomgyakorlók aktuális érdekeinek megfelelően az állam „segédletével”, vagy "öntevékeny" módon működhet a korlátozott társadalmi kontroll.

7. Korrekció

A politikai döntések irracionalitásai következtében felszínre kerülő rendszerhibák korrekciójának lehetőségei - a parlamentek által ellenőrizhetetlen, a kormányok részéről pedig kezelhetetlenné vált globális tőkepiac „működésének” a következtében, - egyre minimálisabbra csökkennek.

Ezt a tendenciát látszik megerősíteni a nyugat-európai polgári demokráciák szociális ellátó rendszereinek megkezdett leépítése, a munkahelyek számának nagyarányú csökkenése, miközben ugyanott és ugyanakkor a bankok, biztosító társaságok és a multinacionális cégek növekvő profitról számolhatnak be.

A demokrácia látszatát fenntartani hivatott eszközök és lehetőségek kifulladásával - a rendszer összeomlásának és a káosz elkerülésének lehetséges módjaként - a kényszerű alávetettség „rendjének” erőszakos eszközökkel történő fenntartása, a nyílt diktatúra bevezetése kínálkozik „jól bevált” megoldásként.
Így juthatunk el ismét a többpárti demokráciák rejtett diktatúrájából a nyílt diktatúrák múlt században többször is megtapasztalt mélységeibe. És ha nem változtatunk, akkor a kör újra bezárul.

További ajánlataink

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által nemrégen elindí... »
Izgalmas filmet forgatott az olasz ZimmerFrei kollektíva idén nyáron... »
Idén közel háromszor annyi bérlet kelt el elővételben a... »
Miss Emily Wilding Davison a nők szavazati jogaiért való küzdelmei sor... »