Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

London, 3. nap – Csalódás, óvás, botrány

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

A XXX. Nyári Olimpiai Játékok harmadik napján sajnos kellemetlen meglepetésből több jutott nekünk, mint kellemesből, de legalább egy cselgáncsozó ismét gondoskodott arról, hogy legyen okunk az örömre. Az alábbiakban összefoglaljuk a nap eseményeit egy litván kislány varázslatos győzelmétől két igencsak botrányszagú történetig.

A nap embere: Ruta Meilutyte (LIT)

Leírni is különös: Litvánia történetének első olimpiai úszóbajnoka 1997. március 19-én látta meg a napvilágot. Csak a legfanatikusabb úszásrajongók gondolhattak arra, hogy a Plymouthban készülő tizenöt éves kislánnyal bármilyen szinten is számolni kellene abban a versenyszámban, melynek toronymagas esélyese a magyar származású amerikai Rebecca Soni volt. Vagy talán még ők sem, hiszen a két nappal ezelőtt a mindig jól tájékozott fogadóirodák 150-szeres pénzt fizettek Meilutyte (tanuljuk csak meg a nevét mielőbb) győzelmére. Aztán a vasárnapi délelőtti előfutamokon Ruta meglepte a világot, hiszen 1:05,56-os idővel az első helyen jutott az esti középdöntőkbe – egy század híján ez is elég lett volna ma este az aranyhoz. Este Soni esélyeshez méltóan megnyerte az előfutamát, a másodikban Meilutyte azonban ismét villantott, s 1:05,21-es új Európa-csúccsal az első helyen jutott a döntőbe. A döntőbe, ahol az sem tudta kizökkenteni, hogy a rajt perceket csúszott, Ruta elindult, s hiába hajrázott Soni, a szám kétszeres világbajnoka, nem tudta utolérni őt. Az olimpia eddigi legnagyobb meglepetése született a London Aquatics Centre-ben: egy litván kislány, akiről vasárnap reggelig szinte senki sem hallott, felért a világ tetejére.

Meilutyte

A nap magyarja: Karakas Hedvig

Ismét a cselgáncsozók közt született meg a nap legnagyobb magyar sikere. A nők 57 kg-os mezőnyében tatamira lépő fiatal versenyzőnk egészen különleges napon van túl, s bár érmet nem sikerült szereznie, továbbra is minden egyes magyar cselgáncsozó az első hat közé jutott, ami egészen elképesztő teljesítmény. De menjünk szép sorjában: Karakas rögtön az első mérkőzésen komoly veszélybe került, hiszen az egyébként gyengébbnek tűnő spanyol ellenfele az utolsó percben sikeres akciót hajtott végre rajta. Azonban amikor már minden veszni látszott, tizenkét másodperccel a vége előtt sikerült kibillentenie ellenfelét, s ipponnal győzött. A sírból visszahozott mérkőzés az egész nap egyik legnagyobb győzelme volt. A következő ellenfél még keményebb diónak ígérkezett, a magasan jegyzett brazil Silva erősebbnek is tűnt nála, ám szabálytalan akciót indított Karakas ellen, így a bírók leléptették. Következhetett a négy közé jutásért a román Caprioriu, aki egyáltalán nem tűnt verhetetlennek. Karakas aktív, jó judóval küzdötte végig az öt percet, majd a háromperces hosszabbítást, ám nem sikerült érvényes akciót bemutatnia a végére az erejével teljesen elkészülő ellenfelén. A döntés a bírók kezébe került, akik meglepetésre (s óriási csalódásunkra) a mérkőzés egészét tekintve jóval passzívabb románt juttatták tovább.

Karakas Hedvig

A vigaszágon orosz ellenfele ellen a bronzmeccsre jutás, s ezzel együtt az olimpiai pontszerzés volt a tét, s ezt az akadályt Karakas még sikerrel vette, ám a harmadik helyért vívott küzdelemre már nem maradt elég energiája, s sérült lába is egyre jobban hátráltatta, így kénytelen volt megelégedni az ötödik hellyel. Bízunk benne, hogy elégedett is vele, mi nagyon büszkék vagyunk rá, s szép lassan elhihetjük, hogy Magyarország visszatért a cselgáncssport élmezőnyébe. Karakas Hédit pedig nem most láttuk utoljára olimpián.

A nap magyar nyilatkozatai: Cseh László és Biczó Bence

Szinte hihetetlen, de a 200 méteres pillangóúszás döntőjében sem a szám olimpiai ezüstérmése, Cseh László, sem a debreceni Európa-bajnokságon mögötte végző, s két évvel ezelőtt Szingapúrban az Ifjúsági Olimpián aranyérmet nyerő Biczó Bence nem lesz ott, utóbbinak egy rossz benyúláson úszott el finálés szereplése. Cseh Laci saját úszását a következőképp minősítette: „nagy szar volt az egész”, míg Bence a „botrány” szóval kezdte elemezni a történteket.

Cseh és Biczó

A nap leggyűlöletesebb száma: 9

Miután az előző napokon Cseh Laci és Jakabos Zsuzsa is a kilencedik helyen zárt, s egy hellyel maradt le a döntőről, ezúttal Biczó Bence és Verrasztó Evelyn fejezte be saját versenyszámát a kilencedik pozícióban – kezdjük azért unni a dolgot. Valószínűleg ők is igen nehezen tudnának örülni a kilencedik helyezésnek, hiszen szép dolog valamiben a kilencedik legjobbnak lenni a világon, de olimpiai döntőben szerepelni alighanem sokkalta jobb.

Verraszto

A vasárnap hülyéje: a tunéziai Khalil El-Maoui edzője

Sajnos előző napi összeállításunkba nem kerülhetett be az 56 kg-os súlycsoportban induló súlyemelő trénere, aki sikeresen kiejtette a versenyből a második helyen álló, s aranyért harcoló növendékét. Az edző ugyanis 148 kg helyett tévedésből 158 kg-ot rakatott fel a súlyzóra, amit szegény Khalil természetesen nem tudott felemelni, így éremszerzés helyett indulhatott haza…

Elmaoui

A nap sportdiplomáciai teljesítménye: a japán tornászok óvtak egy ezüstöt maguknak

A torna férfi csapatversenyének döntőjének vége előtt a japánok második helye betonbiztosnak tűnt, ám az egész verseny utolsó gyakorlatában a csapat talán legnagyobb sztárja, Ucsimura Kohei lovon rontott, szinte leszédült a szerről, és ezzel csapata a negyedik helyre esett vissza a házigazda britek és Ukrajna mögé. A csarnok valósággal felrobbant, amikor kiírták, hogy a hazai tornászok ezüstérmes pozícióban végeztek, ám az öröm nem tarthatott sokáig, hiszen a japánok óvást nyújtottak be, mivel megítélésük szerint Kohei gyakorlatára túl kevés pontot kapott. Az óvásnak helyt adtak, Japán kapott hét tized pontot, ezzel a negyedikről a második helyre száguldottak előre, Ukrajna pedig leszorult a dobogóról.

Japán tornászok

A nap botránya: hivatalos személyek küldték el a döntőtől megfosztott koreait

A Játékok talán legnagyobb botrányába fulladt a női párbajtőrvívás elődöntője a címvédő német Heidemann és a koreai Sin A Lam közt. Az utolsó másodpercben járt a hosszabbítás, az állás 5-5 volt, a kedvezményezett pedig a koreai, azaz amennyiben nem tud ellenfele egylámpás találatot elérni, ő jut a döntőbe. Az óra azonban valahogy nem akart egy másodpercről nullára ugrani addig, amíg Heidemann be nem vitte a győztes tust. A koreai edző természetesen azonnal tiltakozni kezdett, a bírók pedig huszonöt perc tanácskozást követően a németnek ítélték a győzelmet. Ekkor a koreaiak óvtak, miközben Sin A Lam folyamatosan zokogott, s kicsit Heidemann is elsírta magát. Újabb negyvenöt perc elteltével megszületett a végső döntés: óvás elutasítva, Heidemann mehet a döntőbe. A pást szélén sírdogáló koreai versenyzőt végül a hivatalos személyeknek kellett elküldeni. A történteken természetesen nem is tudott túllépni, simán elvesztette a bronzmeccsét, s Heidemann is elbukott a döntőben.

Botrány

A magyarok szereplése

Befejeződött az olimpia pingpongozóink számára, miután az utolsó versenyben lévő versenyzőnk, Zwickl Dániel négy szoros szettben vereséget szenvedett jóval magasabban jegyzett ázsiai ellenfelétől. A tenisz nem csak asztalon, füvön sem hozott ma nekünk szerencsét, Babos Tímea és Szávay Ágnes a negyedik helyen kiemelt cseh párostól kapott k három játszmában, a mérkőzés egészét tekintve nem volt esély a továbbjutásra. A Simon-Széll kormányos nélküli kettesnek viszont volt, ám a reményfutamban végülis néhány tizeddel lecsúsztak az elődöntőbe jutásról.
Sidi Péter a 13. helyen zárta a férfi légpuska selejtezőjét, így nem jutott a döntőbe, de az biztató lehet fő száma, a 3x40 lövéses verseny előtt, hogy az egész mezőnyből a negyedik legtöbb alkalommal találta el a céltábla közepét. A délelőtti úszóprogram egyetlen magyar kiesője Mutina Ágnes volt, aki a 22. helyen zárta a női 200 méteres gyorsúszás küzdelmeit. Szász Emese rögtön az első mérkőzését elveszítette, és nem jutott a legjobb 16 közé a párbajtőrözők közt. S végre bemutatkozott harmadik csapatunk, a női vízilabda-válogatott is, akik szoros mérkőzésen egy teljesen vállalható, 14-13-as vereséget szenvedtek a torna nagy esélyesétől, az Egyesült Államoktól.

Zwickl

Rekordok (a kilogrammok jegyében)

Az észak-koreai Kim Un-Guk a férfi súlyemelők 62 kg-os mezőnyében új összetett világcsúcsot ért el, miután 153 kilogrammos (világcsúcs-beállítást érő) szakítása után 174 kilogrammot lökött, így 327 kilogramm az új rekord. Ez összességében a nyolcadik világcsúcs Londonban, s a második súlyemelő rekord a kazah Chinshanlo 131 kilogrammos szakítása után, melyet a nők 53 kg-s mezőnyében ért el.

Kimunguk

Éremtáblázat

Az érmek számát tekintve az Egyesült Államok felzárkózott Kína mellé, 17-17 medálnál járnak, az aranyakat tekintve még mindig 9-5-re vezet az újdonsült sportnagyhatalom. Franciaország és Észak-Korea 3-3 arannyal rendelkezik, míg a legtöbb bronzot, hatot érdekes módon azok a japánok szerezték, akiknek aranyból még csak egy jött össze. Magyarország Brazíliával holtversenyben a 12. helyen áll. Három nap után már 18 ország tudott aranyérmet szerezni Londonban, a házigazda azonban meglepő módon továbbra sincs ezek közt.
Mit várhatunk kedden?

Aranyérmet szinte biztosan nem, de ettől még természetesen igen izgalmas napunk lehet. Csapatainkkal indul a nap, a férfi vízilabdacsapat tizenegykor Montenegró ellen ugrik medencébe, kézilabdázóink pedig negyed egytől Dél-Korea ellen játszanak, remélhetőleg végre megszületik az első magyar győzelem – lehetőleg mind a két sportágban… Utolsóként bemutatkozó ökölvívónk, Káté Gyula délután az egyiptomi Mohamed Eslam ellen küzdhet meg a 16 közé jutásért, míg a cselgáncsozó Csoknyai László délelőtt 11 óra körül egy indonéz ellenféllel szemben kezdheti meg menetelését, a nyolc közé jutáshoz két mérkőzést kell nyernie. Szintén délelőtt rendezik a Varga-Hirling evezőspáros reményfutamát,s pályára lép Babos Tímea is, a Wimbledonban elődöntőt játszó német ellenfél legyőzéséhez azonban hatalmas bravúrra lenne szüksége.
S természetesen ismét figyeljük az uszodát, délelőtt többek közt Gyurta Dani kezdi meg szereplését főszámában, a 200 méteres mellúszásban, de Hosszú Katinka harmadik versenyszámának, a 200 pillangónak előfutamait szintén ekkor rendezik. Az esti női 200 méteres vegyesúszás döntőjében lesz kiért izgulnunk, de ezen sorok írásakor még nem eldöntött kérdés, hogy Hosszú Katinka visszalép-e Verrasztó Evelyn javára, hogy a 200 pillangóra koncentrálhasson.

Dicsőségfal

1. SZILÁGYI ÁRON – kardvívás
2. Ungvári Miklós – cselgáncs, 66 kg
3. Csernoviczki Éva – cselgáncs, 48 kg
4. Hosszú Katinka – 400 méteres vegyesúszás
4. Gyurta Dániel – 100 méteres mellúszás
5. Karakas Hedvig – cselgáncs, 57 kg
6. Kis Gergő – 400 méteres gyorsúszás

További ajánlataink

II. Arsinoë egyiptomi fáraónő egyedülálló,... »
  Egy új számítógépes szimuláci... »
Szemfülesek a magyar filmforgalmazók, hiszen a nyári angliai zavarg... »
Dekadencia, egy csepp byroni spleen, és annak az amerikai álomnak a söt... »