Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

Pillangódal – Cso-cso-szán tragédiája a Szegedi Nemzeti Színházban

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

A Szegedi Nemzeti Színház folytatja a tragikus sorsú, szimbolikus nőalakok megelevenítését: előbb Hedda Gabler, most pedig Cso-cso-szán, a japán Pillangókisasszony drámai figurája kel életre a színpadon.

PillangókisasszonyAz összes tragikák közül Cso-cso-szán halt meg eddig legtöbbször a világot jelentő deszkákon, Puccini mesterműve ugyanis a legtöbbet játszott opera. 1907-től, négyszeri átdolgozás után töretlen sikerrel játszák szerte a földgolyón. Rendkívüli népszerűségét több tényező is adja: egyrészt az egzotikus környezetben játszódó boldogtalan szerelmi történet, másrészt az opera mély szimbolizmusa, két ember kapcsolatán keresztül a japán nők és „művelt nyugat” közti viszony érzékletes és szomorú ábrázolása, és persze Puccini csodálatos muzsikája, amely végülis az alfája és ómegája az operának.
 
Cso-cso-szán a Japán kiszolgáltatottság, ugyanakkor a becstelenségben élni nem tudó, a tisztességet inkább a halálban kereső japán társadalom, elsősorban pedig a japán nők szimbóluma. Miután 1853-ban a mesés, titkokkal és legendákkal övezett szigetország utolsó védőbástyái is ledőltek, a Nyugat úgy rontott be ebbe a zárt világba, mint elefánt a porcelánboltba. A nyugati mentalitásra általában jellemző, hogy mindent a saját szája íze szerint akar átalakítani. Más kultúrák legyenek szívesek alkalmazkodni hozzánk, ha látogatást tesznek nálunk, de ha mi megyünk hozzájuk, akkor is jobb lenne, ha ostoba, elmaradott, furcsa szokásaikkal nem zavarnák csodálatosan felvilágosult, felsőbbrendű elménket. Kivéve, ha „barbarizmusuk” valamilyen haszonnal kecsegtet. Ilyen remek lehetőség volt a japán törvényeknek az elhagyott feleségre vonatkozó része: ha ugyanis egy asszonyt a férje elhagy, elváltnak számít, a házasság érvénytelen. Ezt használták ki gátlástalanul a nyugati „gentleman”-ek, a könnyű élvezeteket kereső, elköteleződni nem vágyó idegen tengerészek, diplomaták, kereskedők, és házasodtak tömegével Japán leányaival. Ez a sors jutott az elszegényedett nemesi családból való Cso-cso-szánnak is. A japán udvariasság, tisztelettudás, az idegenekkel szembeni – elsősorban a nők és a szegényebb társadalmi rétegek részéről való – elnézés, hajbókolás nagyon is hízelgett a XIX. század második felében, XX. század elején a szigetországba érkező kalandoroknak. Mi sem volt egyszerűbb, mint semmibe nézve a több ezer éves kultúrát egyszerűen elvenni mindazt, amit ez a színes világ nyújtani tudott. A japán nők egzotikus, de könnyedén megvásárolható élvezeti cikkekké alacsonyodtak a nyugati férfiak szemében, hogy aztán az esetek döntő többségében elhagyott asszonyokká legyenek, még nagyobb szerencsétlenség esetén egy-két félvér gyerekkel. A Butterfly-nak, azaz Pillangónak nevezett törékeny szépségű lány apja öngyilkossága után gésa lett, de amikor a kapzsi Goro, egy házasságközvetítő figyelmébe ajánlja Pinkerton amerikai sorhajóhadagyot, a lány azonnal szerelembe esik. A házasság megköttetik, és néhány hónapig teljes Cso-cso-szán boldogsága. Férje kedvéért odahagyja ősei vallását, megbékél azzal, hogy családja kitagadja, és amerikai asszonynak vallja magát. Természetesen Pinkerton üres ígéretekkel nyugtatgatva a szerelmes lányt elhagyja Japánt, és évekig nem jelentkezik. A Pillangókisasszony pedig lesi a tenger láthatárán felbukkanó hajókat, hűséges szívével egyre várja az istenként tisztelt és szeretett ál-férjét. Cso-cso-szán végül képtelen együtt élni szégyenével, azzal, hogy mindent eldobott egy léha férfi kedvéért, hogy megtagadta származását, hogy Amerikáról álmodott japán szívével.
 
A Puccini zenéje által halhatatlanná tett történetet a Szegedi Nemzeti Színház társulata finoman, egyszerű bájjal kelti életre. A színes kert díszlete, a pompás kimonók az egzotikumot, Cso-cso-szán házának belső enteriőrje pedig a letisztult, évezredes kifinomultságú kultúrát varázsolja elénk.
 
A színház szimfonikus zenekara precízen, mégis könnyeden viszi előre a történetet, miközben a színpadon a szegedi operatagozat színe-java megjelenik. Vajda Júlia Suzuki szerepében brillírozik, az egyik szereposztás Pillangókisasszonya, Létay Kiss Gabriella pedig remek drámai játékával és a szerephez nagyszerűen illő hangjával bűvöli el a közönséget. A férfi főszereplők sem okoznak csalódást, Pinkerton egyik megszemélyesítője, László Boldizsár, és a Sharpless konzul bőrébe bújó Kelemen Zoltán nem csak hangi adottságaikról, de kitűnő színészi játékukról is meggyőzik a közönséget. A szegedi Pillangókisasszony tehát színvonalas, a híres és népszerű operához illő előadás, a sallangoktól mentes, érett rendezés Ferkay Tamást dicséri.
 
Giacomo Puccini: Pillangókisasszony
Szöveg: L. Illica és G. Giacosa
Rendező: Ferkay Tamás
Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa
 

További ajánlataink

Az emberi környezet, ez a körzővel és vonalzóval megtervezett... »
Igaz ugyan, hogy már jócskán magunk mögött hagytuk a... »
2009 októberében debütált a pécsi nagyközöns... »
 A közvélekedés szerint rendkívül sok kőszén... »