Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

foxyform

Bejelentkezés

London, 9. nap – Krisztián-nap Londonban

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

A XXX. Nyári Olimpiai Játékok eddigi legsikeresebb napján van túl a magyar küldöttség, hiszen két arany- és egy bronzérmet szereztek sportolóink, ráadásul a női vízilabdacsapat is hatalmas lépést tett az éremszerzés felé. Lássuk mi történt az aranyvasárnapon, amikor szinte minden összejött, aminek össze kellett jönnie.

A nap embere: Usain Bolt (JAM)

Immáron négyszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát a jamaicai csodafutó, aki újabb lépést tett afelé, hogy minden idők legnagyobb sprinterévé váljon. Boltnak ellenfelein, a remeklő honfitárson, Blake-en, valamint a két amerikain, Tyson Gayen és a doppingbotránya után visszatérő 2004-es bajnok Justin Gatlinon kívül a rá helyezett iszonyatos nyomással is meg kellett küzdenie, hiszen mindenki aranyérmet és új világcsúcsot várt tőle. Az előzmények nem feltétlenül Bolt mellett szóltak. Tavaly a világbajnokságon a döntőben kiugrott, és kizárták, így Blake győzött, aki ráadásul idén élesben is meg tudta verni Usaint. Az előfutamokban nagyon sokan futottak jobb időt nála, de még az elődöntőben is gyorsabb volt nála Gatlin és Blake is – igaz, mindkét futásának második felében már csak kocogott. A döntőben aztán Gatlin remekül rajtolt, Bolt szokásához híven kicsit lassabban kezdett, de féltávnál átvette a vezetést, és megnyerte az olimpiát. A futam egyébként minden idők egyik legerősebbje volt, hiszen a nyolcból heten is 10 másodpercen belül értek célba, egyedül a korábbi világrekordernek, a történelem egyik legnagyobb sprinterének, Asafa Powellnek nem sikerült ez, de neki is csak sérülés miatt. Usain Bolttól Londonban aranyérmet és világcsúcsot vártak, ám ebből csak az előbbi jött össze, hiszen időeredménye, a 9,63 „csak” minden idők második leggyorsabb 100 métere volt berlini világrekordja mögött. Jamaica mérlege kettőből kettő a sprintszámokban.

Usain Bolt (JAM)

A nap magyarja: Berki Krisztián és Pars Krisztián

Igazságtalan lett volna a két Krisztián közül választani, akiket nevükön kívül az is összeköt, hogy mindkettejüket versenyszámuk legnagyobb esélyesének tartották az olimpia előtt, s immáron az is, hogy mindketten olimpiai bajnokok lettek Londonban. Berki Krisztián délután tökéletes gyakorlatot mutatott be a lólengés döntőjében, ám nem tudhattuk, hogy ez elég lesz-e az aranyéremhez, hiszen a verseny másik esélyese, a hazai pályán versenyző Louis Smith utoljára állt oda a szerhez. Krisztián 16,066 ponttal várta, mit tud vetélytársa, aki szintén remekül oldotta meg gyakorlatát. Végtelennek tűnő másodpercek után felvillant az eredmény: 16,066. Az aranyérem így Berki Krisztiáné lett, mivel kettejük közül ő kapta a magasabb részpontszámot a kivitelezésre. Smith nagyon szimpatikusan nyilatkozott, mint elmondta: minden idők egyik legjobbjától kapott ki. Magyar Zoltán és Borkai Zsolt után Berki Krisztián lett a lólengés harmadik magyar olimpiai bajnoka.

Berki Krisztián

Pars Krisztián viszont már az ötödik a sorban versenyszámában, hiszen Németh Imre, Csermák József, Zsivótzky Gyula és Kiss Balázs után ismételten magyar versenyző győzött kalapácsvetésben. Krisztián győzelméről alig lehet mit írni, hiszen annyira simán utasította maga mögé az előző két olimpiai győzteseit, a szlovén Kozmust és a japán Murofusit, hogy egyetlen pillanatig sem férhetett kétség a győzelméhez. Krisztián második legnagyobb dobása is elég lett volna az aranyéremhez, és a mezőnyből egyedüliként tudott hat érvényes dobást bemutatni, ebből ötször 79 méter felett, ezek mindegyikével legalább második lett volna. Ebből látszik, nem csak a legjobb, de egyben a legstabilabb dobó is volt Pars, aki tizenhat év után nyert ismét aranyérmet a magyar atlétikának.

Pars Krisztián

Módos Péter

A magyarok szereplése

És volt itt egy harmadik érem is! A kötöttfogású birkózók 55 kg-os versenyében egyetlen versenyző volt, az ötszörös világbajnok iráni, aki ellen előzetesen úgy tűnt, hogy nincs esélye Módos Péternek. Ez be is igazolódott, hiszen Csonti a második mérkőzésén kikapott a későbbi olimpiai bajnoktól, de senki más nem állíthatta meg ma, így bronzérmet szerzett a remekül küzdő magyar birkózó. A női vízilabdacsapat a legjobb négy közé jutott, és Spanyolországgal játszhat a döntőért, miután egy nagyszerű mérkőzésen 11-10-re verte Oroszország legjobbjait. Az egyetlen szomorú pillanata a mai napnak Bácsi Péter birkózónk mérkőzése volt, aki súlyos sérülést szenvedett, s bár megpróbálta végigküzdeni a mérkőzését, nem volt esélye a továbbjutásra, majd az összecsapás után a kórházban kiderült, hogy szalagszakadást szenvedett. Maratonfutásban és szinkronúszásban voltunk még érdekeltek ma, Rakonczai Beáta, Erdélyi Zsófia és Kálovics Anikó a 85., 92. és 95. helyen zárták az olimpiát, a Czékus Eszter-Kiss Szofi páros pedig a 21. helyen áll a kötelező program után.

Rekordok

Súlyemelő rekordokról számolhatunk be, tegnap a kazah Ilya Ilin a 94 kg-osok közt szakításban és összetettben írta át a listát (233 és 418 kg), ma pedig a nők 75 kg feletti mezőnyében dőltek a rekordok, mindjárt kettő is. Az orosz Tatjana Kashirina ugyanis hiába ért el 151 kilogrammal új csúcsot szakításban, az arany az összetettben 333 kilogrammal új rekordot elérő Zhou Lulunak jutott. Huszonkét versenyszámban értek el eddig új világcsúcsot Londonban.

Zhou Lulu

Éremtáblázat

Kína visszavette a vezetést, 30 aranynál járnak, és kettővel előzik meg az Egyesült Államokat. Harmadik a házigazda, akiknek ma Andy Murray okozott óriási örömet, hiszen a wimbledoni teniszdöntőben megverte korunk egyik legnagyobbját, Roger Federert. A további helyek változatlanok az élmezőnyben, negyedik Dél-Korea, őket Franciaország és Olaszország követi. Kazahsztán a hetedik helyen áll, Németország nyolcadik, a nem is olyan régen még rendre a 2-3. helyen álló oroszok most csak a kilencedikek, ugyanúgy négy aranyéremmel, mint a tizedik helyezett Magyarország! Nagyon nehéz lesz megőrizni ezt a pozíciót a játékok végéig, de ha minden összejön, még ez sem lehetetlen. Érdemes kiemelni a végleteket, Kazahsztán úgy áll a hetedik helyen mindössze hat érmet nyert Londonban, ám ezek mindegyike arany. Ausztrália ezzel szemben meglepetésre egyelőre csak a 24. helyen áll, hiszen hiába szereztek húsz érmet már, ebből csak egyetlen egy bajnoki címük van, tizenkét ezüstérem mellett, ugyanennyi ezüstje van egyébként a két arannyal a 15. helyen álló Japánnak is. Három ország is ma nyerte első londoni aranyát: Kenyának Ezekiel Kemboi akadályfutó, Iránnak a Módos Pétert legyőző Hamid Sourian birkózó, a mindeddig bajnoki cím nélkül álló Svédországnak pedig a Lööf-Salminen vitorlázópáros nyerte az első 2012-es aranyérmet. Az óriási olimpiai múlttal rendelkező ország ezzel, akárcsak Magyarország, máris túlszárnyalta pekingi teljesítményét, ahol egyetlen arany sem jutott nekik. Ezzel összesen 36 ország szerzett olimpiai bajnoki címet eddig, és 61 ország zászlóját vonták fel eredményhirdetésen.

Andy Murray

Mi lesz péntekig?

Összefoglaló sajnos nem, így röviden arról szólnék, kikre érdemes figyelni a következő napokban. Hétfőn például Sidi Péterre, aki főszámában szerezhet ismét olimpiai aranyat a magyar sportlövészetben, és Harcsa Zoltán bokszolóra, aki biztosan érmes, ha nyeri következő mérkőzését. Szerdán és csütörtökön a kajak-kenu 500 és 1000 méteres versenyei komoly sikereket hozhatnak, akár 4 aranyérem sem elképzelhetetlen, ha minden jól jön össze. Érdemes figyelni birkózóinkra is, hiszen – ahogy Módos Péter megmutatta –, bármikor összejöhet nekik egy jó eredmény. És persze csapataink is versenyben vannak, kéziseinknek hétfőn Szerbiát kell verni ahhoz, hogy a 8 közt megmérkőzhessenek az előző olimpián ezüstérmes Izlanddal, a férfi vízilabdacsapat pedig szerdán játszik az elődöntőbe jutásért. A női válogatott kedden Spanyolországgal küzdhet meg a csütörtöki döntőbe jutásért. Szombat reggel jön tehát a következő, a megszokottnál kicsit hosszabb, az előző napokra is visszatekintő összefoglaló, remélhetőleg minél több magyar sikerről lesz lehetőség beszámolni.

Kajak és Kanu

Dicsőségfal

1. SZILÁGYI ÁRON - kardvívás
1. GYURTA DÁNIEL - 200 méteres mellúszás
1. BERKI KRISZTIÁN - lólengés
2. Ungvári Miklós - cselgáncs, 66 kg
3. Csernoviczki Éva - cselgáncs, 48 kg
3. Cseh László - 200 méteres vegyesúszás
3. Módos Péter – kötöttfogású birkózás, 55 kg
4. Hosszú Katinka - 400 méteres vegyesúszás
4. Gyurta Dániel - 100 méteres mellúszás
5. Karakas Hedvig - cselgáncs, 57 kg
5. Joó Abigél - cselgáncs, 78 kg
5. 4x100 méteres férfi vegyesváltó
6. Kis Gergő - 400 méteres gyorsúszás
6. Csonka Zsófia - sportpisztoly
6. Bognár Richárd - dupla trapp
6. Kapás Boglárka - 800 méteres gyorsúszás

További ajánlataink

1920. január 16. fekete betűs gyásznapként kellett volna, hogy... »
Amon Tobin minden albumát ismerem, még a remixeket is vé... »
A közel kétórás műhely-foglalkozáson szó esett a gerincvelő-sérülések gyakoriságáról,... »
Csehországi helyszíneken forgatja A három testőr című ú... »