Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

A trollvadász (Trolljegeren)

Nyomtatóbarát változatKüldés E-mailben

A digitális képrögzítő eszközök irgalmatlan iramú zsugorodása törvényszerűen vezetett a képfogyasztási szokások gyökeres átalakulásához. Az okostelefonok és a közösségi oldalak csendes kortárs uralma egész egyszerűen elképzelhetetlen a fotók és videók mindent elárasztó, megállíthatatlan dömpingje nélkül. Manapság egy esemény létjogosultságát egyedül az garantálja, ha rögtön felvétel is készül róla - gyors megosztással, felfelé mutató, virtuális hüvelykujjakkal és az elmaradhatatlan verbális kurkászással kiegészítve.

A néhány kattintással hozzáférhető amatőr filmek látszólag egy minden eddiginél közelebbi ablakot nyitottak a valóságra. A befogadó a youtube videóit nézve sokkal közelebb érzi magát az eseményekhez, mintha azt egy profi híradós stáb, egy technikailag profi filmes tárja elé. Az új mozgóképes esztétika a hitelesség, a közvetlenség és a valószerűség illúzióját közvetíti a közönség felé, nem véletlen tehát, elsőként miért épp a horror műfaja csapott le az olcsó, ám az újdonságértéke miatt rendkívül hatásos filmnyelvi kifejezőeszközökre. A kézikamerát imitáló felvételek, a szándékoltan elrontott beállítások, az ügyesen elnagyolt vágások a fikciót automatikusan realisztikussá avatják, míg a “talált dokumentum” címke a látottak dokumentumszerűségét húzzák alá. A filmkészítői módszerek változhatnak ugyan, a cél azonban a mozi születése óta ugyanaz: éljen a minél tökéletesebb szemfényvesztés!

 

A norvég filmesek az ezredforduló óta kiváló érzékkel adoptálják a bevált amerikai formulákat, és mára szinte minden fontosabb műfajban készítettek jól sikerült produkciókat. A vígjáték, a háborús dráma, a náci zombiterror egyaránt fekszik a skandináv ország rendezőinek, sőt, a népszerű zsánereket végül mindig sikerül a legmarkánsabb helyi ízekkel is tovább gazdagítani. Nincs ez másként az áldokumentarista horrorfilmmel sem: A trollvadász nemcsak az egyik legokosabb és legprofibb “found footage” mozi, de ízig-vérig norvég alkotás is, amely a helyi népmesei hagyományokat hibátlanul keveri el a legfrissebb mozgóképes trendekkel. Nem véletlen, miért aratott a mű osztatlan közönség- és kritikai sikereket bel- és külföldön egyaránt (nem beszélve az illegális letöltésekkel mérhető internetes kultuszról). Az utolsó trollvadász hihetetlen kalandjai a lélegzetelállító északi tájat, a viking-mitológiát az erdei horrorok és az üldöző-mozik legnemesebb momentumaival keveri. A jó színészeknek és az értő megvalósításnak hála a realizmus illúziója is létrejön: a maró fekete humorral és kellő feszültséggel telepumpált munka magával ragadja a nézőt.

A trollok nyomába eredő vadász története ráadásul túlmutat a szimpla közönségszórakoztatásnál: a természettel szimbiózisban élő, magányos öreg róka figurája a legősibb tanmesékkel is rokonságot mutat. Hans mogorva alakja divatos kifejezéssel élve öko, azaz a maga paradox módján a zöld gondolkodás fontosságára hívja fel a figyelmet: bár a garázdálkodó trollokkal le kell számolnia, a néző mégis megérzi, mennyire tragikus és drámai e csodálatosan vad élőlények erőszakos halála. André Ovredal nagy dobása, hogy a szimpatikus üzenetét a lehető legfinomabban dolgozza a matériába, miközben a lokális színeket, a kimagasló minőséget sem áldozza fel a popcorn oltárán. Lehetséges, hogy Hollywoodban látványosabb, brutálisabb vagy profibb áldokumentumok készülnek, de eddig még egy sem tudta úgy megérinteni a nézőt, mint ez a nagyszerű norvég gyöngyszem.

További ajánlataink

Hollós Gábor ráérzett valamire, amikor David Gieselmann, n... »
Négybillió Celsius-fok az ember által előállított... »
Molnár Gyula Ferenczy Noémi-díjas grafikus, a Moholy-Nagy Művé... »
Meg lehet-e ma élni Magyarországon kézműves ékszerek ké... »