A Science Caffe szerkesztősége a szegedi Nyugi Kerttel együttműködésben estsorozatot indít Science Caffe Pódium címmel, melyre előadók, kiállítók, fellépők jelentkezését várjuk. A sorozat célja, hogy kötetlen, kávéházi környezetben kerüljenek terítékre tudományos és művészeti témák, továbbá, hogy teret biztosítson egyfajta műhelymunka számára.
Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

A KOGART most nyíló kiállítása Tihanyi legszínvonalasabb munkáit vonultatja fel, azokat, amelyekkel hazai és külföldi kortársaihoz képest is újat tudott mondani. Igyekszik a művész helyét meghatározni a magyar festészetben illetve elhelyezni az európai művészet térképén választ keresve arra, mely művei kapcsán tekinthető az európai avantgárd rangos képviselőjének. A kiállítás egyrészt a művész életének különböző helyszínei (Nagybánya, Budapest, Bécs stb.), másrészt a stílusváltások mentén tagolja az életművet.

HÍRLEVÉL
MOBIL